A magyar kultúra ilyeténképpen történő támogatása kizárólag tiszteletet érdemel azt hiszem...Ez az alapmű Tóth Árpád egyik legjobbja és a zenéd alatta alázatos de egyben progresszív is... Tudom hogy verset átírni nagyon nehéz angolra (illetve bármilyen idegen nyelvre) de talán meg lehetett volna próbálni (vagy mellékelni a magyar mellé) hadd olvassa a világ milyen művészeink voltak...:-)
Köszönöm szépen. Nem szeretem tömjénezni magam így csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy igyekszem. Rengeteg versnek adtam új értelmezést azzal,hogy zenét illesztettem alá. Azzal is kiemelve a mondanivalót és "fogyaszthatóbbá" tenni a mai fiatalok számára, hiszen manapság nem tanulnak verset és megkockáztatom,hogy szépirodalmat sem olvasnak az emberek java. Azt vettem a fejembe, hogy akkor így juttatom el hozzájuk. Ami az angol dolgot illeti, utánakérdezek. Mert valóban jó lenne idegen nyelven is továbbadni ezt a mélységét az irodalomnak. Köszönöm és a profilomon elhelyezett linkeken személyesen is elérhető vagyok! Üdvözlettel SH@M3N
Más stílusú nóta mint amit megszokhattunk tőled, de nekem ez is tetszik...nem vagyok egy nagy dance szakértő de az énekesnek nagyon jó hangja van (autotunnal?) és szuper dallamokat énekel...a zene is szárnyal, húz...
Köszönöm Melon nevében is. :) Ő kimondottan élő énekes, szerencsére nem kellett belepiszkálni a hangjába. Örülök,hogy elnyerte a tetszésed a "nóta". Üdvözlettel SH@M3N
Hey what's up? My names Tyler and I do vocals on multiple different genres of songs. I was wondering if I can actually use your song to put vocals to. Please send me a reply as a yes or no to tylerzaucha@gmail.com Thanks!!!!
Köszönöm szépen. Igyekeztem méltón befejezni egy olyan pályát, aminek sok dolgot köszönhetek. Remélhetőleg akik az adást hallgatják a fent említett időben, azoknak is kellemes és mély benyomást fogok nyújtani ezzel és a többi zenémmel. Békés ünnepeket és reméljük a legjobbakat jövőre! ;) Baráti üdvözlettel SH@M3N
Very interesting, these strings ensemble .... and this recovery at the piano, of great lightness.
By cons in my opinion the "drums" are not adapted to this music. Without, or more discreet, it would be more appropriate at my humble opinion.
Nevertheless, I appreciate your creation .... and thanks for sharing this magic moment.
Thank you for your opinion. The drum was a question in me. I could not decide if it's better or not. I left. For me, a pleasure to read the lines. Best regards SH@M3N
I love this very emotional piano line and the beat in "syncopated measures" .
Had a very nice moment listening to your track, thx a lot for it .
Carole
Thank you. I tried to reproduce the pulsation of the processes taking place within us. When we look forward to something or someone come. Happy to do. If you managed to pass, then I reached my goal. Best regards SH@M3N
Remélem nem okoz gondot :-) hogy állandóan jelentkezem de nagyon jók ezek a nyugtató muzsikák...szépek a dallamok és itt most különlegesen tetszik a dob szakaszossága...szuper nórta ismét...keep up the good work
Egyáltalán nem okoz gondot! :) Sőt. Valaki legalább meghallgatja és lemeri írni mindazt, amit számára nyújt egy-egy zene. Mikor a gondolatok meglódulnak és előjönnek a zene hallgatása közben. Számomra öröm,hogy adhatok akár érzelmi akár gondolati síkon valamit. Köszönöm a pozitív sorokat. Barátom Danke! Üdvözlettel és tisztelettel SH@M3N
Ismét egy elementáris erejű nóta, óriási dallamokkal, enyhén dubstepes pergő hangzással...fantasztikusan húzós...akár chillrock is lehetne...gratulálok újra...
Igyekeztem! :) Köszönöm. ChillStep ha jól írom..na meg ha van ilyen. :D Amúgy próbáltam a hószállingózást zongorával reprodukálni. Minden egyéb hangot pedig hozzáhangolni. :) Ez lett. Örülök,hogy tetszett! Baráti üdvözlettel SH@M3N
Ez is egy gyönyörű dal, szuper hangzással, tök jó felépítéssel...tetszik ahogy a szintiket meg a zongorát 'tolod' egymásra és nem oltják ki egymást...
jó érzés hogy egy 'homie' ilye fasza zenét készít...:-)
üdv: Danke
Köszönöm szépen a kommentet. :) Ami a gondolatiságot jelenti, akkor majd ajánlom figyelmedbe Budapest, A38 hajó 2013,December 17 este 7 órakor filmvetítés VAKONDOK 3 - Út a felszínre címmel. Nos ott 20 percet szerepelek a filmben ha jól hazudok. Na meg élőben is lehet velem találkozni meg eszmét cserélni. :) Szóval adott a dolog. Facebookon meg folyamat jelen vagoyk és soundcloudon is hasonlatosan. :) Peace Bro!
A very attractive musical simplicity .... you have knew orchestrate a master hand .... A theme can be repetitive, but a great way to mix. Congratulations.
Köszönöm a pozitív sorokat. A gitár egy mankó kedves barátomnak, aki az elkövetkezendő pát hétben, megpróbál pár érdekesebb riffet hozzákölteni a meglévő alaphoz. Az majd a soundcloud oldalamra is kikerül ez mellé így mindkettő hallgatható, letölthető lesz. Próbálkoztam mindenféle gitár hanggal, de valóban egy élő gitár szóló az, ami viszi a történetet. Így számomra is egy kicsit túl kiszámított hangzása van. Köszönöm még egyszer. A többi motyómat eléred a soundcloudon vagy itt, de facebookon is megtalálható vagyok a profilom alatt jelzett helyeken. ;) Üdv a sámán. :D
on Shamen Sad Summer by Shamen
on Shamen Sad Summer by Shamen
on Shamen Sad Summer by Shamen
on Shamen Sad Summer by Shamen
on Aprilisi Capriccio 2014 by Shamen
A magyar kultúra ilyeténképpen történő támogatása kizárólag tiszteletet érdemel azt hiszem...Ez az alapmű Tóth Árpád egyik legjobbja és a zenéd alatta alázatos de egyben progresszív is... Tudom hogy verset átírni nagyon nehéz angolra (illetve bármilyen idegen nyelvre) de talán meg lehetett volna próbálni (vagy mellékelni a magyar mellé) hadd olvassa a világ milyen művészeink voltak...:-)
MÉLY TISZTELET ÉS RESPEKT EZÉRT...
Danke
on Elmentel You re gone 2014 by Shamen
Más stílusú nóta mint amit megszokhattunk tőled, de nekem ez is tetszik...nem vagyok egy nagy dance szakértő de az énekesnek nagyon jó hangja van (autotunnal?) és szuper dallamokat énekel...a zene is szárnyal, húz...
Üdvözöllek, Danke
on Winter Theme 2013 by Shamen
on Shamen - Springtime 2013 by Shamen
on Morning Sun 2013 by Shamen
on The Last Journey Exclusive track 2013 by Shamen
Szép ünnepeket Sámán, találkozunk jövőre, Danke
on The Last Journey Exclusive track 2013 by Shamen
Very interesting, these strings ensemble .... and this recovery at the piano, of great lightness.
By cons in my opinion the "drums" are not adapted to this music. Without, or more discreet, it would be more appropriate at my humble opinion.
Nevertheless, I appreciate your creation .... and thanks for sharing this magic moment.
Dan
on Waiting for a Miracle 2013 ChillOut by Shamen
Had a very nice moment listening to your track, thx a lot for it .
Carole
on Waiting for a Miracle 2013 ChillOut by Shamen
Remélem nem okoz gondot :-) hogy állandóan jelentkezem de nagyon jók ezek a nyugtató muzsikák...szépek a dallamok és itt most különlegesen tetszik a dob szakaszossága...szuper nórta ismét...keep up the good work
Üdv: Danke
on Winter Theme 2013 by Shamen
Ismét egy elementáris erejű nóta, óriási dallamokkal, enyhén dubstepes pergő hangzással...fantasztikusan húzós...akár chillrock is lehetne...gratulálok újra...
Üdv: Danke
on SHAMEN Lonely Heart by Shamen
on Morning Sun 2013 by Shamen
Ez is egy gyönyörű dal, szuper hangzással, tök jó felépítéssel...tetszik ahogy a szintiket meg a zongorát 'tolod' egymásra és nem oltják ki egymást...
jó érzés hogy egy 'homie' ilye fasza zenét készít...:-)
üdv: Danke
on Morning Sun 2013 by Shamen
A very attractive musical simplicity .... you have knew orchestrate a master hand .... A theme can be repetitive, but a great way to mix. Congratulations.
Dan
on SHAMEN Lonely Heart by Shamen
on SHAMEN Lonely Heart by Shamen
I'm really glad, u like my stuff.
on SHAMEN Lonely Heart by Shamen
on SHAMEN Lonely Heart by Shamen
very catchy
on SHAMEN Lonely Heart by Shamen
on SHAMEN Lonely Heart by Shamen
K;)
on SHAMEN Lonely Heart by Shamen
elképesztően jó ez a dal...húzós, groovos és érzelmes...
a mix is első osztályú, mint gitáros nekem nem jön be közép tájékon a szinti gitár hang, de ez legyen az én problémám... :-)
ÜDV, Danke
on Uncle Muscle 2010 PsyTrance by Shamen